(placeholder)

Kiállítások

Díjak

Médiaszereplések

Videók

Minden egy borús őszi délutánon harmincas éveim derekán, egy Antikvárium kirakatánál kezdődött. Ott fedeztem fel a Nagy Mackókönyvet. Bementem a boltba és belelapozva éreztem, hogy egy új korszak kezdődött az életemben. Eredetileg logopédus a végzettségem, ma is úgy gondolom, hogy a gyógypedagógusi és a mackógyűjtő énem rokon. A legtöbb ember gyerekkorában kerül szoros kapcsolatba ezekkel a puha, szőrös lényekkel. Nekem gyerekkoromban főleg a babák voltak a játszótársaim, egy mackóm volt, aki a nagymamámnak hála még ma is „él".


A Mackókönyvben az 1900-as évek elejéről és későbbi időkből származó öreg kopott, szinte szőrtelen, sokszor csúnya, mégis tiszteletre méltó egyéniségeket találtam. Lenyügözött bennük, hogy úgy öregednek mint az emberek. Új korukban csillog szőrük, fényes a tekintetük, egyenes a hátuk. Mire megöregednek megkopik a bundájuk a szemük megfakul, a hátuk hajlott lesz. Az utóbbinak az az oka, hogy megereszkedik bennük a töltés.

1998-ban varrtam az első mackót.

Ha akkor tudtam volna, hogy milyen más irányt vesz általa az életem, biztos megremegett volna kezemben a tű.

A régi, kopott 80-100 éves mackók keltették fel az érdeklődésemet.  

Miért őriznek családok  játékmackót féltett kincsként, több generáción át?

Sok történet után jöttem rá, hogy azért, mert családtagok lettek. Családtagok lettek, mert személyiségük volt, nevet kaptak, emlékeket őrzött minden porcikájuk.

Mikor elkezdték vásárolni a mackóimat, kiderült, hogy sokszor sikerült családtagot alkotnom.

Mackóim egy életen át hű kísérők, szemtanuk és együtt öregszenek a gazdájukkal.

Őrzik a család lenyomatait, az otthon illatát.

Kívánom mindannyiunknak, hogy megőrizzük magunkban a gyermeket, annyira, hogy lássuk egy játékmackó lelkét és megfejtsük üzeneteit.

A történetem...